A módosítás alapvető célja a közúti forgalom biztonságának a javítása, a gyalogosokra, járművezetőkre vonatkozó szabályok pontosítása, kiegészítése. A teljesség igénye nélkül bemutatjuk a legfontosabb és a jelentősebb rendelkezés változásokat.
A rendelet 5. § változásai. A módosítást követően: " A hatósági jelzés(eke)t (rendszámtábla(ka)t) a járművön a felszerelésére kijelölt helyen, jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos." A módosítást az érintett hatóságok kezdeményezték a rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása érdekében.
A rendelet 6. § változásai. A módosítást követően: " az (1), (2) és a (3) bekezdésben foglalt rendelkezések értelemszerűen irányadók a szolgálatban lévő katonai forgalomszabályozó, a katasztrófavédelmi hatóság közúti ellenőre, a vám- és pénzügyőr, a tűzoltó, valamint a forgalmat ellenőrző közlekedési hatóság közúti ellenőre által adott jelzésekre is." A pontosítás az intézkedésre jogosultak között feltünteti a katasztrófavédelmi hatóságot is és törli közülük a határőrt.
A rendelet 14. § változásai. A módosítást követően: " A "Sebességkorlátozás" tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél nagyobb sebességgel haladni tilos. A tábla alatt elhelyezett hóesésre vagy esőzésre utaló kiegészítő tábla azt jelzi, hogy a sebességkorlátozás csak a megjelölt időjárási körülmények vagy nedves útburkolat esetében érvényes. Kiegészítő tábla jelezheti, hogy a sebességkorlátozás meghatározott időszakra vagy bizonyos járműkategóriákra vonatkozik." a változtatással egyes tilalmak (pl. megengedett sebesség) a közútkezelő döntése alapján differenciáltabban, a tényleges út és forgalmi viszonyoknak megfelelően lesznek szabályozhatók.
A rendelet 16. § változásai. A 16. §-a a következő ponttal egészül ki: "Torlódás" tábla azt jelzi, hogy az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott járművek." Az Európában számos helyen alkalmazott táblával a ráfutásos balesetek előzhetők meg a nagy forgalmú utakon (autópályákon) és ezek városi bevezető szakaszain.
A rendelet 39. § változásai. A módosítást követően: " A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek." A vasúti átjárók előtt kötelezően betartandó, rögzített mértékű legnagyobb sebességet általánosabb megfogalmazás váltja fel. Ahol a választható legnagyobb sebesség meghatározása változatlanul szükséges, ott ez tábla kihelyezésével megvalósítható.
A rendelet 42. § változásai. A 42. §-a a következő bekezdéssel egészül ki: " Olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van kijelölve, az azonos irányban valamennyi forgalmi sávban - egymás mellett haladó - hó eltakarítást végző és figyelmeztető jelzést használó járműveket tilos megelőzni. Az ilyen gépjárművek mögött a követési távolságot fokozott óvatossággal kell megválasztani." Közlekedésbiztonsági okokból indokolt a hó eltakarítását több sávban, lépcsőzetesen végző járművek előzését megtiltani, a közlekedőket a kellő követési távolság megválasztására figyelmeztetni.
A rendelet 48. § változásai. A módosítást követően: " A gépkocsiban vagy a mopedautóban utató 150 cm-nél alacsonyabb gyermek - a testsúlyához igazodó kialakítású - gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert kialakításától függően a járműnek erre a célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz vagy ennek bekötési pontjaihoz kell csatlakoztatni. A gépkocsi és a mopedautó üléseihez - a vezető ülését kivéve - a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell." A gyermekülés a jellemzően vétlen utasként balesetet szenvedő gyermekek védelmét hatékonyan szolgáló eszköz. Beszerelésének, használatának pontos módját és feltételeit rögzíti a módosítás. A rendelet 1. számú függelék II. fejezete a következő ponttal egészül ki: " Mopedautó: a külön jogszabályban L6e járműkategóriába sorolt könnyű négykerekű segédmotoros kerékpár, amely zárt utasterű, több személy szállítására kialakított, kormánykerékkel és a gépkocsikban szokásos kezelőszervekkel van felszerelve." A teljes módosítás elolvasható a Magyar Közlöny 2009. évi 185. számában, az OBB www.baleset-megelozes.eu, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium www.khem.gov.hu és a Nemzeti Közlekedési Hatóság www.nkh.gov.hu honlapján. |